Nemzetközi labdarúgás

Már januárban leléphet a Juve 12 millió fontos kispadmelegítője

""

Bendtner augusztus utolsó napján igazolt kölcsönbe a Juventushoz az Arsenalból, ám azóta csak négy meccsen lépett pályára a torinóiaknál, kezdő pedig csak kétszer volt, a többi esetben pedig a kispadot melegítette.

A játékos ügynöke most elárulta, a csatár nem érzi jól magát a csapatnál és a távozáson gondolkodik.

"Nicklas túl jó játékos ahhoz, hogy a padon üljön, szóval a Juventusnak és neki sem jó, ha Torinóban tartja a csapat. Ha ez így fog folytatódni, elgondolkozunk a váltáson. Hogy ez már januárban bekövetkezhet? Erről az elkövetkező hetekben tárgyalunk majd." – fogalmazott Bendtner ügynöke, Tom Brooks a Tuttomercatowebnek.

A játékos iránt egyébként a hírek szerint a Liverpool érdeklődik, amely már januárban szívesen lecsapna a hórihorgas támadóra, akinek értékét 12 millió fontra taksálják.